LEÁLLT A MOTOGP SZERVERE AZ ADÁS KÖZBEN

negator

A Brit Nagydíjat sajnos egyik szurkoló sem nézhette végig, akik a MotoGP VideoPass-ra fizettek elő, hiszen a Dorna (a MotoGP tulajdonosa) szervere bemondta a szolgálatot. Így a MotoGP futam elejétől, gyakorlatilag a végéig, az előfizetők, akik majdnem 200€-ért fizettek elő (összehasonlítva a Formula 1-gyel, ahol ez csupán 80€ körül alakul), nem tudták megnézni a legfontosabb futamot.

Érdekes, hogy annak a cégnek, akinek a Lenovo az egyik technikai főszponzora, nem tudta a technikai akadályokat leküzdeni, holott úgy tudjuk, hogy erre már évekkel ezelőtt is felhívták a figyelmét.

Mindenesetre a MotoGP ezt elintézte egy jó nagy bocsánatkéréssel a Twitteren a futam után, valamint megígérte, hogy spoilerezés nélkül végignézhetjük az adást a postban elhelyeztt linken – persze amire azért előfizetés szükséges 😊. Micsoda gáláns felajánláns!



Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy ez nem csak magát a videót érinti, hanem az ahhoz társított timing és egyéb információkat is. Ez azért is kínos, mert a szakértők sem láthattak semmit. Tehát SEMMIT. Képtelenek voltak még adatokat is átadni, ami azt jelenti, hogy teljesen lehalt a rendszerük.